Windows 8 - pénztárcakímélésből jeles

Leporolhatjuk régebbi PC-inket, és a géppark fejlesztése helyett, a hardverre szánt büdzséből nyugodtan vehetünk akár táblafocit is az irodába.

 

1992, vagyis a Windows 3.1 megjelenése óta, a vásárlóknak minden egyes verzióváltásnál a zsebükbe kellett nyúlniuk és vagy a processzort, vagy a memóriát, vagy a merevlemezt, de leginkább mindhármat cserélniük kellett az egyre növekvő rendszerkövetelmények miatt. Ez a tendencia megtorpanni látszott már a 7-es Windowsnál is, azonban a 8-asnál egyenesen visszamegyünk az időben: a rendszernek egy gigabyte memória és egy gigaherzes processzor is elegendő, mindez pedig egy három évvel ezelőtti középkategóriás laptop tudásával egyenértékű.

 

A Microsoft mérnökei nem hiába váratták évekig a Windows felhasználókat, az új operációs rendszer megalkotásakor igazán kitettek magukért, és kifejezetten odafigyeltek az erőforrás gazdálkodásra. Elsősorban a memóriakezeléshez nyúltak hozzá, és ezen belül négy hatékonyságnövelő intézkedést valósítottak meg. Először is, egy adott adathalmaz csak egyszer kerül be a memóriába. Másodszor, optimalizálták a szolgáltatások futását, számos service csak „szükség esetén” indul és áll le, vagy pedig a felhasználóra bízzák, hogy elindítsa azt (manuális indítás). Harmadszor, alapból kizárólag a csempe felület fut és az „asztal” csak akkor indul, ha régi alkalmazás futtatására van szükség. Negyedszer, az alkalmazások priorizálhatók: a hot alkalmazások elsőbbséget élveznek a memóriában maradásra, a cold-ok pedig memória fogyás esetén előbb íródnak ki a merevlemezre. Ez utóbbi intézkedés jótékony hatásait tovább sokszorozhatjuk SSD merevlemez használatával.

 

Egy dolog tehát biztos: memóriát nem szükséges bővíteni a Windows 8 színrelépésével, ezt tükrözi az is, hogy az elemzők sem várnak memóriavásárlási rohamot: a DRAM szállítások várható növekedését az utolsó negyedévben tíz százalék alattinak prognosztizálja az IHS iSuppli.

 

Fejlesztőink már hónapokkal a hivatalos megjelenés előtt telepítették a 8-as Windowst, és azóta is használják a mindennapi munkában. A rendszerindulás és - leállás egyértelműen gyorsabb lett, az eddig használt programok pedig változatlan minőségben, stabilan futnak, és nem csak az irodai alkalmazások, hanem a fejlesztői környezetek is. Windows 8-on fejlesztjük a Windows 8 üzleti alkalmazásokat is, amelyek esetében minden eszközt kihasználunk azért, hogy a táblagépeken a PC-ken eddig megszokott vagy még kisebb válaszidővel működjenek az alkalmazások. Az új Windows platform és a hozzá gyártott táblagépek különösen alkalmasak az üzleti felhasználásra, ugyanis tudásukat és teljesítményüket tekintve sokkal jobban közelítenek egy laptophoz, mint a piacon eddig jelenlévő táblagépek.

 

Vegyünk tehát „vas” helyett csocsóasztalt, mellé táblagépeket, és táblán futó üzleti alkalmazásokat, a hatékonyság így sem marad majd el.

 

 

Szöllősi Dániel Ügyvezető, ALLWIN Informatika Kft.