Misszió a Növekedésért

A „Misszió a Növekedésért” rendezvénysorozatot 2011-ben indította Antonio Tajani, az Európai Bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős alelnöke azzal a céllal, hogy az európai vállalatok (beleértve a KKV-kat is) európai és azon túl nyúló üzleti kapcsolatait támogassa. Az azóta eltelt időben 17 országban tartottak rendezvényeket, amelynek során gazdaságpolitikai konferenciák és nemzetközi üzletember találkozók kerültek megrendezésre. A programsorozat keretében a részvevők előadásokat hallgathatnak, részt vehetnek vitafórumokon és B2B üzletember találkozókon. A „Misszió a Növekedésért” konferenciasorozat 2014. első felében az európai országokra fókuszál – a soron következő állomás Spanyolországban volt. 2014. április 02. és április 04. között két helyszínen, Sevillában és Méridában tartották a rendezvényt, amelyre összesen 964 cég regisztrált – közülük 19 vállalat érkezett hazánkból.

 

 

 

 

A háromnapos rendezvény során cégünk ügyvezetője 25 üzletember találkozón vett részt. A tárgyalások elsődleges célja Horizont 2020 kooperációk létesítése, Microsoft .NET fejlesztés szolgáltatások, valamint Sitecore és Umbraco portál fejlesztések értékesítése volt.

 

 

 

Az üzletember találkozón a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével vettünk részt. A rendezvényről a kamara cikket jelentetett meg "Üzlet és Vállalkozás" című, havonta megjelenő magazinjában:

 

 

A cikkben a rendezvény bemutatását követően két résztvevő osztotta meg az üzletember találkozóval kapcsolatos tapasztalatait. Szöllősi Dániel nyilatkozata:

 

"Cégünk, az ALLWIN Informatika export stratégiája szerint a nyugat-európai országok, köztük a mediterrán országok lehetséges célpiacok. Az üzleti utam célja kettős volt: a spanyol piac megismerése, illetve üzleti partner keresés.

 

A háromnapos rendezvény során az ALLWIN ügyvezetőjeként 25 üzletember találkozón vettem részt. A tárgyalásaim elsődleges célja Horizont 2020 kooperációk létesítése, Microsoft .NET fejlesztés szolgáltatások, valamint Sitecore és Umbraco portál fejlesztések értékesítése volt. A mintegy 3 tucat üzleti találkozó során sikerült átfogó képet kapnom Spanyolország jelenlegi helyzetéről, a kis- és közepes vállalkozások működéséről és piaci helyzetükről. Az előadások és panelbeszélgetések elsősorban Spanyolország helyzetét és lehetőségeit taglalták, illetve befektetés ösztönző célúak voltak.

 

A találkozó óta eltelt két hétben spanyol, portugál és lengyel tárgyalópartnereimmel vettem fel a kapcsolatot. Az ALLWIN célja, hogy az év végéig legalább egy partneri megállapodás szülessen a Sevillában és Méridában szerzett üzleti kapcsolatokból."

 

A rendezvényhez kapcsolódó további információk:

- cégünk bemutatkozó anyaga az alábbi angol nyelvű linken olvasható

- a rendezvényről további részletek az alábbi angol nyelvű linken olvashatók