Deloitte

2019-ben a Deloitte egy komoly kihívással nézett szembe. A magyar tanácsadóiknak egy az adózási törvényeket érintő hirtelen változásra kellett volna reagálniuk, de a rendszereik nem voltak képesek ennek kezelésére. Ebben a szituációban kapta az ALLWIN a megbízást, hogy frissítse először a magyarországi, majd a csehországi csapatuk által használt adó kalkulátort.

A projekt célja

A Deloitte a világ egyik legnagyobb pénzügyi- és adótanácsadó vállalata, amely a világszerte megtalálható 150 központjában 300.000 tanácsadót foglalkoztat. A 2019-es adótörvény változások jelentős nehézségét okoztak a magyar tanácsadói csapatnak, amit a meglévő rendszereik nem voltak képesek orvosolni. A technikai probléma megoldását az ALLWIN szállította.

Az üzleti célok

A Deloitte könyvelői a Magyarországon élő külföldiek adóvisszatérítéseinek adminisztratív teendőit intézték volna, amihez rendelkezésükre állt ugyan az adókalkulátor szoftver, ez azonban nem tette lehetővé a szociális adó törvények változtatásával megjelent új ráták konfigurálását. A vállalatnak sürgősen találnia kellett egy olyan megbízható fejlesztő partnert, aki képes a probléma gyors elhárítása érdekében újrakonfigurálni a rátákat és a jogszabályi változások egyéb paramétereit, miközben a meglévő folyamatokat is optimalizálja.

A megoldás

Az ALLWIN felülvizsgálta az ügyfél rendszereit, alkalmazásait és az adójogszabályokat, mielőtt egy hatfős csapatot dedikált a projektre.

Csapatunk a meglévő eszközök megismerése mellett szorosan együttműködött az adószakértőkkel és jogászokkal mielőtt a fejlesztési munkához hozzáláttak volna.

A fejlesztési munka agilis módszertant követve párhuzamos sprintekben, folyamatos tesztelés és frissítések kiadása mellett történt. A munka eredményeként megszületett a Deloitte üzleti elvárásainak megfelelő megoldás.

Azure DevOps

A Microsoft integrált online platformját használtuk a rendszerek Azure környezetbe történő konszolidálására. Azt követően, hogy a kódbázis és a CI/CD folyamatok már az Azure DevOps eszközén működtek a fejlesztőink elkezdték az integrációk tesztelését és rendszerfrissítési folyamatok alkalmazását.

A GES (Globális Munkavállalói Szolgáltatások) kalkulációs eszköz frissítése

right-arrow

Programozóink továbbfejlesztették a Deloitte már meglévő adókalkulátor eszközét úgy, hogy az megfeleljen a magyar adótörvény elvárásainak. Ez magába foglalta az adatok export funkciójának integrálását a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal weboldalába.

Expert Panel

right-arrow

Az ALLWIN összehívott egy helyi adó-, és jogi szakértő csapatot, akik végig támogatták a tesztelési és fejlesztési munkát. A csapat folyamatos visszajelzéseinek megfelelően új kalkulációkat fejlesztettünk a már javított szoftverbe, és a szakmai csapat tanácsait követve szigorú tesztelési procedúra eredményeként optimalizáltuk a funkciókat.

Folyamatos javítások

Azért, hogy a Deloitte csapata számára is könnyen használható legyen a szoftver, végeztünk egy felmérést, ami a kialakított munkamenetek és folyamatok intuitivitását vizsgálta. Ennek érdekében egy kérdéssort állítottunk össze, ami a szoftver felhasználóbarát működését tudta támogatni.

Arról is megbizonyosodtunk, hogy az adójelentések sikeresen megérkeztek-e az érintett hatóságokhoz. Továbbá optimalizáltuk az adatfájlok számviteli hatóság weboldalára történő feltöltését.

Az eredmények

A Deloitte Magyarország partnerei értékelésükben mind a jogszabályi-, mind a hatékonysági elvárások szempontjából megfelelőnek ítélték az általunk fejlesztett megoldást, ami így teljesíteni tudta az ügyfeleik adóvisszatérésekkel kapcsolatos adminisztrációját.

Azáltal, hogy minden megoldást az Azure DevOps rendszerébe integráltunk, egy optimális környezetet alakítottunk ki a teszteléshez, fejlesztéshez, és ahhoz, hogy frissítsék a már meglévő adókalkulátor rendszerüket. A saját területük szakértőivel egyeztetve automatizált munkameneteket alakítottunk ki, növeltük a megoldás használhatóságát, és biztosítottuk az adó-, és pénzügyi hatóságoknak való megfelelést.

A kiváló eredményeknek köszönhetően az ALLWIN csapata elkészíthette ennek a megoldásnak egy másik verzióját a Deloitte csehországi részlegének is. A magyarországi projekt során összegyűjtött tapasztalatok és kialakított megoldások tették lehetővé, hogy Csehországban egy még komplexebb pénzügyi rendszert hozhassunk létre.

Egyedi üzleti megoldást keresel valamely speciális vállalati folyamatodra?
Foglalj időpontot egyenesen szakértőinkhez!
Kapcsolat
Szalai Péter
Presales Engineer