Bárhol is vagy, nálunk önmagad lehetsz

Az ALLWIN-nál dolgozni annyit jelent, mint modern technológiák segítségével izgalmas, kihívásokkal teli projektekben részt venni. Mivel a szakmai és személyes fejlődés mindannyiunk számára fontos, így előfordul, hogy a legújabb Microsoft vizsgára készülünk együtt, soft skill-jeinket fejlesztjük, szakmai cikkeket írunk, hosszan brainstormingolunk, vagy éppen a munkahelyi kapcsolatainkat építjük.
Szeretjük, hogy sokfélék vagyunk és sokféleképpen gondolkodunk a világról. Összeköt bennünket a Microsoft technológiák iránti elköteleződés, a tudásvágy és nemutolsó sorban a mémek szeretete.
Közös értékeink áthatják mindennapjainkat, bízunk munkatársainkban és támogatjuk őket abban, hogy a legjobbat tudják kihozni magukból.

„Tényleg azt érzem, hogy fejlődhetek. Vizsgákat is tehetek, fejleszthetem és megmérettethetem magam. A napi szintű munkában is tudok fejlődni, hiszen a projektallokálásnál is figyelembe veszik az egyéni fejlődésemet, a kitűzött céljaimat.”

Ádám - Budapestről

A rugalmasság minden téren megfigyelhető. Kezdve onnan, hogy fogorvoshoz kell mennem egészen odáig, hogy az ország mely pontjáról dolgozom éppen.

Patrik - Balatonberényből

Ismerj meg minket!

Hisszük, hogy egy jó munkahely segít szakmailag és emberileg kiteljesedni.
Fedezd fel az ALLWIN nyújtotta lehetőségeket!

Office

Hibrid kultúra

Award badge

Juttatások és előnyök

Webportal on notebook with lightbulb

Technológiák, Projectek

lightbulb

Tanulás és fejlődés

Szívesen csatlakoznál hozzánk?
Küldd el az önéletrajzod Biának!

Mit gondolnak munkatársaink?

Patrik, szoftverfejlesztő

"Körül vagyok véve szakmailag olyan szinten kompetens emberekkel meg vezetőkkel a projekteken, akiktől tényleg lehet tanulni.  ”

Gergő, Team Lead

"Tényleg úgy érzem, hogy meg vannak hallgatva az emberek. Ez is visszavezethető talán alapos hierarchiára, a kisebb cégméretre, kisebb csapatokra."

Diána, DevOps mérnök

„Nálunk jellemző a rugalmasság, akár napközben is el tudok intézni olyan hivatalos dolgokat, amiket sajnos csak munkaidőben lehet”

Isti, CEO

“A bizalom adott a munkavállalóink felé. Az ALLWIN-nál a rugalmasság alapérték, és oda-vissza jól működik.”

Nyitott pozíciók

Nem látsz számodra nyitott pozíciót, de

szívesen csatlakoznál hozzánk?

cv elküldése
Küldd el az önéletrajzod Biának!
Váradi Bianka
Recruiter