.png)
A két vendég esetében ez az út teljesen különböző volt.
Balázsnál gyerekkorban derült ki, amikor hirtelen látványosan romlásnak indultak a jegyei. Több lépcsős vizsgálat következett intelligenciateszttől a lateralitás felmérésig, ami elvezetett a diagnózishoz: figyelemhiányos hiperaktivitászavar, tanulási zavar kísérőjelenséggel. Heti szintű fejlesztő foglalkozások jöttek, ahol főként a rutin és a fókusztartás technikáit tanulta.
Zsuzsa útja más volt. A 90-es évek Németországában, alternatív iskolában nem számított kirívó esetnek. Felnőttként kapta meg a diagnózist, miután pszichológus javaslatára és a környezete visszajelzései nyomán utánajárt a témának. A komplex magánvizsgálat végeredménye: 10 tipikus ADHD-marker közül 9-et hozott.
A diagnózis egyfajta megkönnyőbbülést hozott mindkettőjük számára – nevet kapott valami, ami addig csak kaotikus tapasztalatok halmaza volt. Zsuzsa esetében ez a folyamat a partnere és a tágabb család számára is feldolgozandó feladatot jelentett.
Az ADHD tüneteiről sokaknak felszínes a tudása. A részletekből derül ki, miért jóval többről van itt szó puszta szórakozottságnál.
Hiperfókusz: Zsuzsa említi, hogy amikor valamit elkezd, azt nem szívesen hagyja félbe – és ha mégis meg kell szakítani, abból fizikailag érzékelhető szorongás lesz. Nem flow-élmény, hanem kényszeres fókusz, amelyből fájdalmas kilépni. Balázsnál egy szoftverfejlesztési feladat közben érkező hibajelzés azonnali frusztrációt és nem egyszerű kellemetlenséget vált ki.
Task freeze: Zsuzsa este tíz órakor impulzívan nekiáll a teljes téli-nyári ruhatár cseréjének. Kihordja a garázsból a dobozokat, kiszedi az összes ruhát – majd a kupac közepén lefagy. Nem tudja, hol hagyta abba, mit kellene csinálni, és egyedül nem tud kijönni belőle. Külső beavatkozásra van szüksége.
Impulzuskontroll és szégyénerzet: Az ADHD-s agyban minden impulzus – legyen az öröm, munkakedv vagy szorongás – automatikusan nulláról ezerre pörög fel. Ehhez társul egy tanult szégyenérzet, amelyet a gyerekkorban kapott „lusta”, „neveletlen”, „nem érdekli” minősítések halmoztak fel. Ez a kombináció az, ami az ADHD-t megkülönbözteti a szimpla szórakozottságtól. Ahogy Balázs fogalmazott:
„Nem azért nem figyelek oda, mert nem érdekel a másik mondandója – egyszerűen ez a fókusz, ez elcsúszik könnyen.”

Balázs nem titkolta, de nem is hozta fel aktívan – annyira természetes részévé vált az életének, hogy fel sem merült, hogy ez különleges adat lenne. A rugalmas munkaidő az ALLWIN-nál sokat segít: ha elveszíti a fonalat, bepótolja a kiesett időt.
Zsuzsa ezzel szemben aktívan transzparens. Új vezető esetén az elvárásegyeztetés köreinél felvázolja a helyzetet. Fontos pontosítással: az ADHD nem egyéniség és nem menő. Nem azért hozza fel, hogy felmentést kapjon, hanem mert ez lehetővé tesz egy frusztrációmentesebb együttműködést.
Ha valaki azt látja, hogy egy munkatárs ismételten olyan mintákat halmoz, amelyek akadályozzák a napi munkát, érdemes finoman, empatikusan rákérdezni. Nem diagnózist felállítani, hanem megosztani: „ezeket a mintákat én is ismertem, és nekem segített, hogy utánajártam.”
A safe space kérdése nem elhanyagolható. Nem minden munkahely és nem minden munkahelyi kultúra teszi lehetővé, hogy ez egyáltalán téma lehessen.

Az epizód egyik legfontosabb pontja: a megértés nem azt jelenti, hogy a világnak alkalmazkodnia kell az ADHD-s munkavállalóhoz. De egy alapvető segítőkész szándék mindkét oldalon sok felesleges feszültséget megelőz.
Konkrétan, ami sokat segíthet:
• Rugalmas munkaidő és eredményközpontú értékelés – a fejlesztői munkakör természetesen kompatibilisebb ezzel
• Közös rendszerek kialakítása – nem elvárásként, hanem együtt megbeszélve, mi az, ami működik
• Az érzelmi terhelés láthatóvá tétele – az ADHD-s kolléga sokszor többet dolgozik azon, hogy a felszínen tartsa magát, mint amennyit ebből egy külső szemlélő felfog
A szoftverfejlesztés egyébként kifejezetten jó találkozási pont: a hiperfókusz, ha a munka valóban érdekli a fejlesztőt, komoly teljesítményre képes. Mindkét vendégünk azt fogalmazta meg: ha megvan a saját drive a karrierépítésre, a diagnózis nem akadály, hanem egy ismert tulajdonság.
Zsuzsa nem kerülgette a témát: az ADHD el lett mémesítve, és ez kétélű fegyver. A humoros formátumok befogadhatóvá teszik a jelenséget – de a második lépés, a nehézségek bemutatása, rendre elmarad. Aki egy Instagram-poszt alapján azonosítja magát ADHD-snak, majd ezzel magyarázza a viselkedését anélkül, hogy szakemberhez fordulna, az nem kap segítséget – és közben triviálissá teszi a diagnosztizált ADHD-sok napi küzdelmét.
„Érzelemszabályozási problémáid vannak? Szoktál szorongani? Szégyenérzet napi szinten százszor megvan? – Nem vicces.” – Zsuzsa
A párhuzam az OCD-vel is előkerült: korábban mindenki OCD-s volt, mert szereti, ha párhuzamosan áll a cipője. Az egészséges határ: valaki ne mondja magáról diagnózis nélkül, hogy ADHD-s – mert ezzel nem csak félrevezeti saját magát, hanem azt is, aki valóban küzd vele.

Ha felnőttként merül fel a sejtés:
• A SOTE ADHD Központja tb-támogatottan elérhető, de a váakozási idő jelenleg kb. 2 év (Zsuzsa becslései szerint)
• Magán úton számos pszichológiai rendelő vállal ADHD-szűrést és komplex felmérést, pszihiátriai szakvéleménnyel zárva – átlagosan 80–150 ezer forintért (Zsuzsa információi szerint)
• Csoportos workshopok, egyéni coaching és terápiás körök is elérhetők, kifejezetten felnőtt ADHD-ra fókuszálva
Ez a podcast epizód nem receptet ad. Inkább ajtót nyit: megmutatja, milyen belülről, és mit jelent ez egy munkahelyi közegben – ahol valaki szoftvert fejleszt, kommunikál, határidőket kezel, és közben minden egyes nap dolgozik azon, hogy a saját agyával együtt tudjon működni.
🎧 Hallgasd meg a teljes beszélgetést az Open Szósz Podcast 31. epizódjában:
Az Open Szósz Podcast az ALLWIN Informatika alulról szerveződő projektje, amelyben a csapat karrierútjairól, személyes történeteiről és a munkahelyi kultúráról beszélgetünk. A tartalom nem minősül orvosi vagy szakmai tanácsadásnak.